„Az Élet él és élni akar,”

-Egy igaz történet a mindennapjainkból-

2009, nyara. Csendes napnak ígérkező  vasárnap délelőtt volt.  A délután második perce azonban meghozta a nyugalmat felbolygató kivonulást: 4. szülés, elfolyt magzatvíz. 9/91-es eset kocsi vonul. Az eset, ahová vonulnunk kellett, egy szomszédos 2000 fős település volt, ahol bizony rácáfolva a hazai statisztikai mutatókra, mind a mai napig magas számban történik otthon, vagy mentőautóban történő helyszíni szülésvezetés a mentőszolgálat bajtársainak irányításával.

Körülbelül 5 percre a helyszíntől, a debreceni irányítócsoport kocsi rádión meghökkentő információt közölt: a szülés elakadt, valamelyik végtag, talán láb látható. Mondanom sem kell talán, de azok a bajtársak, akik jártasak a helyszíni szülésvezetésben tudják jól, hogy a legszerencsésebb és leginkább helyénvaló, ha a kismama nem otthon, és különösen nem a kocsiban, hanem kórházban, erre a célra kialakított és minden eshetőségre felkészült intézményben adnak életet gyermeküknek. Vannak azonban olyan esetek, amikor bizony nincs idő az olykor20-40 perces szállításra, hiszen egyes dolgokat még akkor sem lehet befolyásolni, ha arra ugyan módunk és lehetőségünk lenne, mivel azzal akár 2 életet is veszélybe sodorhatunk.

Miután megérkeztünk a címre, az első másodpercekben világossá vált, hogy a rádiós információ nem volt eltúlzott, így egy olyan helyzettel kerültünk szembe, amellyel szerencsére csak nagyon ritkán kell: egy hófehér,  az anyával szemben elhelyezkedő, térdig látszó magzati lábat láttunk, s közben az kismamának egy percen belüli intenzív nyomófájásai voltak.( Természetesen a szakmai irányelvek kitérnek az ilyen esetekre is, azonban mindig vannak kivételek.) Tudtuk, hogy ezt az elakadt s nem mindennapi szülést le kell vezetnünk ott,  az igencsak hátrányosnak mondható felszereltségű nyári konyhában, ellenkező esetben a magzat és az anya is veszélybe kerül. Miután sikerült különböző műfogásokkal világra segíteni a gyermeket,a probléma továbbra is fennállt: a rózsaszínű, izgő-mozgó, hangosan síró egészséges újszülött helyett volt egy ijesztően fehér, nem lélegző  s mozgó babánk, akinek az életéért kellett küzdeni.

Aki valaha is átélt már szülészeti eseményt mentőként, az tudja, hogy nincs nagy baj, amíg nincs semmi probléma; azonban ha az élet csak egy kicsit is átírja a forgatókönyvet, akkor olyan esemény(ek) is bekövetkezhetnek, amelyek egy gyermek vagy  anya halálát okozhatják.
Szerencsénk volt. A sors úgy tűnik, olykor szereti a „happy end-et”. Egy perc lélegeztetést követően a gyermek fehér színe kezdett rózsássá válni, erőteljes sírás, mozgás kezdődött és mi tudtuk: nyertünk.

Miután minden vészhelyzet elhárult, volt egy olyan feladat mely többnyire nem szokott különösebb gondot okozni a szülőknek, hiszen sokszor már a terhesség második felében eldől: fiú vagy lánynevet kell e majd adni gyermeküknek. Jelen esetben a baba neme már ismert volt ugyan a szülők előtt, nevet azonban nem tudtak mondani. Így született meg az ötletünk, nevezzük el a gépkocsivezető bajtársunkról, amely ugyan tetszett a családnak, apuka azonban végül egy olaszos nevet kívánt. Így lett a gyermek Rómeó.

A kis Rómeó kórházba szállítását a közben segítségül kért mozgó újszülött intenzív-es kocsi végezte, mi pedig a szülőszobára szállítottuk a kitűnő állapotban lévő anyukát.

 A klinikai átadáskor tudatosult igazán ennek az esetnek a súlya. A magzat anyaméhben való elhelyezkedése abszolút indikációja lett volna a császármetszésnek, így ahogy a jelenlévő professzor mondta, kórházi körülmények között sem biztos, hogy sikerült volna ily szerencsésen a szülésvezetés, mint ahogyan azt mi végeztük.
Valóban, csak kevesen múlott, de „Az Élet él és élni akar,”

De úgy gondolom, hogy nem csak a szerencse és a sors keze volt a siker záloga. Ott, akkor, kellett mindaz a képesség, amely ránk, mentőkre jellemző: szavak nélküli kommunikáció, magabiztos, gyors, határozott fellépés egy olyan csapatban, ahol mindenki tudja mi a dolga. Csak akkor lehet „alkotni” igazán, ha tisztában vagyunk képességeinkkel, s ha kell, 100 %-ot teljesít az egység minden tagja. Ez történt, mint ahogy minden kivonulásunk és betegellátásunk alkalmával ezt próbáljuk nyújtani. A boldog befejezés ugyan nem mindig adatik meg, vannak dolgok, amelyeket ember már nem képes befolyásolni.

Egy létavértesi mentő

Oldal: Rólunk írták ... nekünk írták
Létavértes Mentőállomás - © 2008 - 2024 - letamento.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat